Friday, March 28, 2008

Telefonvásárlás

Ma végre vettem telefont itthonra. Nagyon untam már, hogy csak a kertből - ott sem mindenhol - tudok csak telefonálni. No és mi itthon szinte elérhetetlenek vagyunk. Úgyhogy ma bementem az Office Depot-ba és megvettem a legolcsóbb telefont. Egy cent híján 10 dollár, fehér, nem túl szép, de működik és ez a lényeg. :)

Reggel voltam a Gudadalupe-ban. Amikor beértem, két kolleganőm volt csak bent és filmet néztek, David Attenborough-t. Leültem én is hozzájuk. Közben persze csörgött néha a telefon, de aránylag nyugi volt. Aztán a mikor végeztünk vele, akkor nekiálltunk dolgozni. Ma nem volt oktatás, úgyhogy egyszerű feladatot kaptam: kis kék karton sapikat kellett gyártanom, mert majd májusban lesz egy WaterFestival nevű program, és ott a gyerekek kis kék háromszögsapiban lesznek. Szerencsére nem nekem kell legyártanom mind a 320-at, 140 már eleve készen volt, és egyéb önkénteseket is befognak.

Ma megint használtam az autópályát, önszántamból. Reggel siettem, mert elszámoltam az időt, és 8 helyett 9-kor indultam. Így aztán sietni akartam, hogy ne késsek olyan sokat. Az autópályára minden gond nélkül felhajtottam, ott is minden rendben volt, a lehajtás meg nem bonyolult dolog. De hazafele már nem úgy jöttem, mert elfelejtettem, hogy van az autópályának másik iránya is. :)

No comments:

Post a Comment