Pár napja kiürítettünk néhány dobozt, felállítottuk szekrénynek és megtöltöttük őket ruhával. Persze teljesen rendszertelenül, néha kicsit összegyűrve, az akasztós holmit is hajtogatva a "polcra" téve. Ezen a helyzeten akartam ma változtatni.

Néhány óra pakolás után, nem sokkal azután, hogy rájöttem, hogy a szerelők bizony nem jöttek a megbeszélt időben, megjött párom. Azt mondta, ma itthonról dolgozik, jár neki egy szabadnap a hétvégi ügyelet fejében. Ő nekiállt dolgozni, én pedig folytattam a rendrakást. Illetve előbb még leugrottam a Leasing Office-ba megkérdezni, hogy mikor jönnek a szerelők. Kaptunk új időpontot, remélem akkor már idetalálnak.
A rendrakással még elvoltam néhány órát. Aztán tényleg jöttek is a szerelők, 5 perc alatt rendbehozták a bojlert, most végre gyártja a melegvizet, és nem csak a ventillátorát tekeri. Aztán főztem ebédre sült csirkét salátával, aztán kb. egy órával később sütit: Nun's Puffs. Leírás és kép a konyhablogon.
No comments:
Post a Comment