Saturday, August 30, 2008

Yosemite

Reggel 6-kor arra ébredtem, hogy fázom. Akkor magamra húztam még egy réteg takarót, és aludtam tovább. Egészen 7:45-ig, amikor elkezdett csipogni az óra, itt az ideje, hogy felkeljünk..

Összeszedtünk magunkat, és elmentünk reggeliért. Az ajándékboltban élelmiszert is árultak, vettünk tejet, zsömlét, felvágottat, muffint. Aztán amgondoltuk megkeressük a parkolót, ahonnan a kinézett túraútvonalunk indul. De nem jártunk sikerrel. Végül az irodában megkérdeztük, hogy merre érdemes egy napos kirándulást tenni. Ajánlottak nekünk két vízesést egymás fölött. Elindultunk arra.

Kis gyaloglás után találtunk egy hatalmas sziklát, ott letelepedtünk reggelizni. Jött társaságnak egy mókuska is, az elszórt morzsáinkat boldogan betermelte. Aztán elindultunk a túraútvonalon. Az út elején hatalmas tömeg volt, és az ösvény is inkább betonozott járdára emlékeztetett. Aztán az utolsó víz- és WC állomás után mi a rövid, de meredek utat választottuk a vízeséshez. Még ott is voltak emberek bőven, de a helyzet már egy fokkal jobb volt. Az út már nem volt betonozott, sőt. Sziklás, néha lépcsős volt, tényleg jó meredek.

A vízesésnél láttuk, hogy sokan lementek az aljára, néhányan még fürödtek is. Lementünk oda mi is, Vera még fürdött is a tóban. Azt mondta a víz jeges volt, de az élmény megérte. Gyönyörű volt a vízesés, az alján szivárvány is volt.

Aztán felmásztunk a tetejére, ott élveztük egy darabig a kilátást, majd a hosszabb, de lankásabb útvonalon visszamentünk a kiindulóponthoz. A visszaút is emelkedővel indult, de aztán kemény lejtésbe kezdett. Amikor leértünk, visszasétáltunk az autóhoz, beültünk és hazajöttünk. Este 10 körül értünk haza. Itthon gyorsan letusoltunk, aztán megvacsoráztunk és lefeküdtünk aludni.

No comments:

Post a Comment