Monday, June 9, 2008

Wargames

Kölcsönkaptunk párom egyik kollegájától három filmet, amit állítólag feltétlenül meg kell néznünk. Ma kezdtük, a Wargames (Háborús játékok) c. filmmel. Régi film, 1983-as, de egész jó volt. Egy középiskolás srác, aki mellesleg igencsak ért a gépekhez és néha hacker-kedik, valami új hiper-szuper számítógépről szerez tudomást. Természesen éjjel bejelentkezik az idegen számítógépre, felderíteni, hogy mi van raja. Játékok: sakkól kezdve termonukleáris háborúig minden. A termonukleáris háborúval kezd játszani, ahol két ellenfél között lehet választani: Amerika és Oroszország. Ő Oroszországo választja, és be is jelöli, hogy melyik amerika városokat szeretné lebombázni első körben. A játékidő néhány nap. Igenám, de ez a számítógép nem akármilyen gép, ez az amerikai hadvédelem "agya", ez irányít mindent, leginkább alz atomrakétákat. Ebből aztán természetesen adódik bonyodalom, hiszen először arra jönnek rá az okosok, hogy Amerikát mindjárt atomtámadás éri. Közben elfogják a srácot, a gép végig akarja vinni a "játékot", a gép programozója gyedül él saját kis szigetén békés magányban.. Természetesen megoldódnak a dolgok, minden rendben, de a sztori nem rossz, egyáltalán.

No comments:

Post a Comment