Point Reyes Station-ben (korábban vasútállomás volt itt) állítólag volt közért. Vele szemben pedig egy pékség, oda mentünk be először. Néhány zsömle és kifli szerű dologra számítottam, ehelyett csomó édes péksütemény fogadott minket és hatalmas illatfelhő, úgyhogy nem menekültünk, vettünk almáspitét, áfonyás muffin-t, "vegan morning bun"-t és pain de amande-t. A muffin nem váltotta be hozzá fűzött reményeinket, de az almáspite és a többiek nagyon jók voltak, alaposan belakmároztunk belőlük, de csak később, a túra elején. A pékség után még átmentünk a közértbe, ami Magyarországon Budapesten is megállta volna a helyét, nem vidéken egy kisvároban vagy faluban. Vettünk tejcsit, kenyeret, sajtot, felvágottat. Szépen begyűrtünk minden hamit a hátizsákokba, a turistaközpontnál letettük az autót, a hosszúnacit rövidre váltottuk és elindultunk.
Egy közeli domboldalban megreggelizünk aztán gyalogolni kezdtünk. Kb. 11 mérföldes út állt elöttünk, neki kellett állni. Jó volt az erdőben sétálni, kellemesen hűvös volt, és szép volt az erdő. Láttunk helyes kis vadvirágokat meg jópofa zöld növényeket. Elmentünk egy ún. hike-in camp site-hoz is. Ide csak gyalogosan lehet eljutni, csak sátorhelyek vannak, semmi lakókocsi, áram vagy ilyesmi. WC ugyan volt, de az is pottyantós. Pihentünk ott egy picit az egyik piknik asztalnál, aztán továbbmentünk.

Visszafele már kicsit lassabban sétáltunk, elszoktunk az utóbbi időben az ilyesmitől. De nagyon jól esett ám a kirándulás, tervezünk ismétlést, akár nagyobb társasággal is. Rengeteg túraútvonal van ezen a környéken, és van egy világitótorony is a egy nyúlvány csúcsán, azt is szívesen meglátogatnám. Visszamentünk a turistaközponthoz, beültünk az autóba és hazagurultunk. Most egy másik hídon jöttünk vissza San Francisco-ba, de ezt sajnos nem sikerült lefotóznom, a gép a csomagtartóban volt. Talán majd legközelebb. :) A lányokat sajnos nem tudtuk ma felvenni, csak holnap lesz nyitva a panzió, úgyhogy holnap rám vár egy nagyobb autózás.
No comments:
Post a Comment