Friday, January 25, 2008

Egyedül a városban

Ma reggel párom szokás szerint dolgozni ment, én itthon maradtam. Egy darabig a neten nézelődtem lakások után. Összehoztam egy szép hosszú listát, megnéztem melyik van elég közel. Találtam szerencsére olyat is, amelyikről gondoltam, hogy el merek oda menni egyedül, autóval. Az útvonalat szépen lejegyzeteltem magamnak, hogy oda is találjak.

Először csak szembe, a Safeway-be mentem át, venni egy üveg ásványvizet és talán egy térképet is, hogy magammal tudjam vinni. Valahogy ma minden rosszul sült el: beleakadtam egy lufimadzagba és alig tudtam megválni tőle, leejtettem valamit a kezemből, beleléptem néhány láthatatlan pocsolyába és amikor beültem az autóba, még a kabátom is becsíptem az ajtóba. De gondoltam sebaj, azért én mégiscsak elindulok, majd vigyázok magamra.

Útközben többször eltévedtem, nem találtam meg a megfelelő házat stb. Közben az eső is esett rendesen, elég vacak idő volt. Ráadásul én még nem is igen vezettem esőben, úgyhogy nem nagyon voltam oda a dologért.

Amikor végre sikerült az egyik lakás előtt leparkolni, észrevettem, hogy a bal hátsó kerekem lapos. Nem nagyon, de eléggé ahhoz, hogy ne tudjak vele továbbmenni. Úgyhogy fogtam magam, megkerestem a Leasing Office-t (nem volt egyszerű, mert gyalogosként próbáltam, nem autósként). Odabent elmondtam, hogy mit szeretnék. Ekkor felajánlották, hogy nyugodtan használjam a mosdót, mert csöpög az arcomról a víz... Mondom, ez nem az én napom. :)

Amikor ezen túl voltam, beszélgettünk egy picit, azt mondták, tudnak mutatni egy helyes kis apartmant, amilyenre pályázom. Megnéztem kettőt is, mindkettő tetszett, de az egyik sokkal jobb volt. Az alaprajza elég négyzetes volt, de sarkon volt a bejárat, és sarkosan voltak elrendezve a szobák is. Elmondani nehéz, de jól nézett ki.

Aztán visszamentem az autóhoz, felhívtam páromat, elmondtam neki, hogy defektet kaptam. Értem jött, felhívtuk a kölcsönzőt. Mondták, hogy küldenek segítséget. A segítség meg is érkezett jó hamar. Egy pasi egy hatalmas trailer-rel. De csak feltette a pótkereket. :) Persze ezt mi is meg tudtuk volna tenni, azt hittük lecserélik az autót. De az esőben jobb volt, hogy ezt ő csinálta, neki volt kapucnis esőkabátja is. Aztán ketten két autóval hazamentünk. Majd holnap megpróbáljuk lecseréltetni az autót vagy a kereket.

No comments:

Post a Comment