Wednesday, October 28, 2009

Már csak a túlélésre játszom

Ma reggel nem volt menekvés, 7-kor fel kellett kelnem, és 8-kor indulás GRPG-be. A mai napon két csoportot is kaptunk egy órás szünettel. Szerencsére négyen is voltunk tanarak, így egész jól el tudtuk osztani a gzerkőcöket. Szükség is volt rá, a második adag gyerek igen aktív és meglehetősen rosszcsont volt. Már a tanárnő és a szülők hozzáállásán is látszott, hogy nem lesz könnyű dolgunk. De azért szépen megoldottunk mindent. A másik igen kimerítő tényező a jó erős szél volt, négy óra didergés után roppantul örültem, hogy ebédrea a Panera-ba mentünk át. Linda, a GRPG-ben a főnököm mindannyiunkat meghívott ebédre. Én a szokásos hagymaleves-tonhalas szendvics párosomat ettem.

Vacsorára főztem pörköltet. Galuskával. Volt hozzá kovászos uborka is. Na jó, valami hasonló, de egész jó uborka. Párom nagyon értékelte a dolgot. :)

No comments:

Post a Comment