Wednesday, February 11, 2009

Az az aksi...

Az a nyavajás aksi a "kis" Hondámban már megint lemerült. Valójában már tegnap, úgyhogy tegnap végül nem hagytam el a lakást. Illetve csak a garázsig. :) Tegnap délután párom hozott a munkahelyéről egy cuccot, amivel be kellett volna tudnunk indítani. Ma reggel próbáltuk is, de eredménytelenül. Úgyhogy villamossal mentem dolgozni. Az jó volt, semmi extrát nem csináltam, de azért jól éreztem magam. Aztán mikor hazajöttem, hazajött párom is. Most hozott kábelt, hogy a Cadillac aksijáról indítsuk be. De sajnos nem sikerült. Viszont éppen arrajárt egy karbantartó az apartman-komplexből, azt mondta, ő majd hoz nekünk indítót. így is történt, azzal szépen beindult az autó. Úgyhogy el is mentem vele ide-oda, vettem hamit vacsira meg ilyesmi. Most csak remélem, hogy holnap reggel is indulni fog. :)

No comments:

Post a Comment