Thursday, January 1, 2009

SFO - JFK

Reggel sikerült 4-kor felkelnünk, megreggeliztünk, aztán elindultunk. Én vezettem. Időben kiértünk, leadtam a bőröndöket, aztán leültünk, ittam egy fél teát. Az jól esett. Átmentem a secruity ellenőrzésen, megkerestem a kapumat, ahol már lehetett is beszállni. Furcsa érzés volt egy általam nyomtatott kis papírlappal rohangálni, de tökéletesen elfogadták beszállókártyának. A gépen elfoglaltam a helyem, felhívtam páromat és szüleimet is. Aztán csak vártam, hogy induljunk.

Még aránylag sötét volt, amikor felszálltunk. Mivel belföldi járat, nem adtak ingyen enni, de azért vettem magamnak egy bagel-t, amit aztán két részletben el is fogyasztottam krémsajttal és eperlekvárral. Vetítettek filmet az úton, de nem tetszett egyik sem, úgyhogy inkább alukáltam vagy olvasgattam.

Leszállás után próbáltam telefonálni, de mindig megszakadt. Amikor végre kijutottam a gépből, első utam egy mosdóhoz vezetett. Aztán megkerestem a kapum és megnéztem a közeli boltokat, vettem egy üveg ásványvizet is. Még így is maradt 4 1/4 óra várakozási időm. Akkor elmentem ebédelni, egy csinos nagy szelet pizzát ettem. Aztán mégegyszer végéigjártam a boltokat, de nem árlultak értelmes áron még szuvenir csokit sem.. a mosdóban fogat mostam, majd leültem a kapunál és olvasni kezdtem az angol irodalom rövid történetét.. Ekkor még mindig három órát várnom kellett.

Lassan, de eltelt két óra, már csak egyet kell várnom. Most jöttek a pilóták, és a bemondó szerint kb. fél óra múlva elkezdik a beszállítást is. Itt az USA-ban a gépeket zónákra osztják, nem egyszerre kell mindenkinek sorbaállni, mindig csak egy-egy zóna utasait hívják a beszálláshoz. Ezt a rendszert szeretem.

Megkérdezték, hogy milyen laposom van, min gépelek itten. Tetszett nekik, hogy milyen kis kicsi csinos és még CD-meghajtó is van benne. Tényleg jó kis lapos, én is
nagyon szeretem. Könnyű, és okáig bírja az aksija. Most 30%-on van az aksija, és még másfél óra használatot ígér nekem. Azalatt akár kisregényt is írok, ha ihletem van hozzá. :)

Végre valahára aztán elkezdték a check-in-t, és felszálltam a gépre. Ott aztán helyet cseréltem egy pasival, akit a párjától messze tettek. Szerencsére az is ablakos hely volt, nem bántam a cserét. A gépen kaptunk vacsorát, én a vegetáriánus menüt választottam, azzal jól jártam, finom sajtos tortellinit kaptam. Mivel most is elég rossz filmeket adtak, inkább az alvást választottam.

No comments:

Post a Comment